MI A FÓKUSZOLÁS?
A fókuszolás, mint módszer, Eugene T. Gendlin osztrák származású filozófus és pszichoterapeuta nevéhez fűződik. A fókuszolás, a humanisztikus pszichológia irányzatához tartozik, ezen belül is az élményalapú terápiák közé sorolható. Önismereti és személyiségfejlesztő módszer, mely a befelé figyelést, belső önvizsgálatot tanítja és támogatja.
Eugene T. Gendlin és munkacsoportja a fókuszolást eredetileg terápiát megelőző eszközként fejlesztette ki. Azoknak segített, akik nem tudták használni a terápiás helyzetet.
A módszer folyamatos fejlődése, és a legújabb kutatási eredmények beépítésével ma már a mindennapi helyzetekben való eligazodástól a trauma feldolgozásig, számtalan területen jelent segítséget.
“A módszer alapgondolata, hogy a “testben”, az ember zsigereiben megvan a lelki helyzetmegértés kulcsa, csak tudni kell figyelni a test belső jelzéseire.” (Buda Béla)
Testünk többet tud bármely helyzetről, mint aminek tudatában vagyunk. Minden pillanatban és helyzetben érzékelünk, de zsigeri tapasztalatainknak csak a töredékét tudatosítjuk. A mindennapok folyamán számtalan inger – érzelem és indulat – fut keresztül testünkön, idegrendszerünkön, melyek nem vonják magukra a tudatos figyelmünket, mégis befolyásolják állapotunkat. Élményeink komplexitását a hétköznapokban nehezen ragadjuk meg, pedig viselkedéses és érzelmi reakcióinkat alapvetően meghatározzák.
Fókuszolás folyamán a testi és a központi idegrendszer által tárolt, a mindennapokban észrevétlen testi érzetek figyelmet kapnak. Lehetőségünk van rá, hogy a különböző élethelyzeteinkhez kapcsolódó átélt érzetet közelebbről is megvizsgáljuk. Nyitott és elfogadó módon közelítve, kapcsolatba lépünk belső átéléseinkkel, ami változást eredményez. A fókuszolás folyamata során tudatosítjuk az átélt élmények tapasztalatait, melyeket integrálunk az adott témával kapcsolatos korábbi tudásunkba. Gondolataink, érzelmeink és testi átélésünk tudatosításának gyümölcse a viselkedéses és gondolati sémáink megváltozása. Mindezzel a személyiség változását, fejlődését és erősödését érjük el.
MIBEN SEGÍTHET A FÓKUSZOLÁS?
A valódi változás eléréséhez képesnek kell lennünk egy helyzetet átérezni, kapcsolódni belső tapasztalatainkhoz. Minden önismereti folyamat megreked, ha megmaradunk a helyzetek magyarázatánál, és a külső körülmények hibáztatásánál.
Éber és nyitott módon kapcsolatba léphetünk a testünkben, zsigereinkben őrzött tapasztalatainkkal. Ha újrateremtjük, helyreállítjuk a kapcsolatot önmagunkkal, akkor nyugodtabbá, magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá válhatunk.
A fókusz módszere lehetőséget ad arra, hogy a belső állapotokat, folyamatokat közelebbről is megvizsgáljuk, és rájöjjünk jelentésükre.
„A módszer segít tudatosabbá tenni, hogy egy adott szituációban milyen érzéseink vannak. Ha tudjuk, hogy pontosan mikor mit érzünk, megismerjük a testérzeteink által diktált reakciókat, elkezdünk kapcsolatba kerülni a saját érzéseinkkel, és ezáltal jobban önmagunk felé tudunk fordulni. Erősödhetnek az intuícióink, és mindez összességében meg tudja könnyíteni életvitelünket”. – Sas Viktória
Mikor ajánlható a fókuszolás?
- Ha az önismereti úton szükséged van a befelé figyelés elsajátítására.
- Ha úgy érzed, hogy elakadtál egy helyzetben, és új nézőpont behozása vált szükségessé.
- Ha mélyebb önismeretre vágysz.
- Ha szeretnéd növelni a testtudatod.
- Szeretnéd megtanulni, hogyan legyél együtt önmagaddal.
- Ha bővíted tudásod, mélyítenéd bölcsességed és önazonosságod.
- Ha nagyobb empátiát gyakorolnál magad és mások felé.
- Ha feszültségek, testi tünetek jelennek meg.
- Ha olyan eszközt szeretnél, amivel önállóan is karbantarthatod önmagad.
HOGYAN SAJÁTÍTHATOD EL A MÓDSZERT?
Ez a speciális belső figyelem tanulható készség, ebben segíthet a fókuszolás módszere.
A fókuszolás technikáját lehetőséged van egyénileg, illetve csoportban megtanulni, hogy aztán mindennapjaiban is használni tudd. Gyakorolni pedig már akár egyedül, párban vagy csoportban is tudsz.
Ahogy nagyon kedves kollégám és barátom, Oláh Sándor ír erről:
Bár törekszünk arra, hogy megtanítsunk embereket önállóan fókuszolni, valójában együtt fókuszolni sokkal könnyebb. Másképp fogalmazva, mélyrehatóbb. Milyen érdekes, hogy ahhoz, hogy valaki igazán elmélyülhessen önmagában, egy partner felbecsülhetetlenül értékes segítséget tud nyújtani. Ennek oka, hogy az ember interaktív lény, alapbeállítódása, hogy kölcsönhatásban legyen egy vagy több másik személlyel. Ha egyedül vagyunk, ez az interakció a pszichén belül történik meg. És kinek milyen a viszonya önmagával, olyan lesz a viszonya az egyedülléthez. A fókuszolás segítségével ez a belső interakció is képes fejlődni, harmonizálódni.
Felhasznált irodalom:
https://afokuszolas.hu/
https://fokuszolas.hu/mi-a-fokuszolas/
https://mindsetpszichologia.hu/
https://www.facebook.com/OlahSandorPszichologus